A JÁSZSÁGI SZŰCSHÍMZÉS ÖRÖKSÉGE
Egy elveszőben lévő mesterség, amelynek mintái ma is mesélnek
A Jászság kultúrájában évszázadokon keresztül fontos szerepet töltött be az állattartás és a juh bőrének feldolgozására épülő szűcsmesterség. A szűcsök munkáiban a mesterségbeli tudás, a helyi ízlés és egy sajátos magyar ornamentika találkozott.
Nem csupán ruhadarabok születtek.
Készültek subák, ködmönök, egyéb bőrruhák és apróbb használati tárgyak is. Pédául dohányzacskó és erszény.
A bőrt a szűcsök maguk készítették elő, festették, szabták, majd selyem- vagy gyapjúfonallal díszítették. A mintákat sokszor közvetlenül a bőrre rajzolták elő, nagy gyakorlattal, sokszor emlékezetből és szemre.
A díszítés ezért nem pusztán egy minta felvarrását jelentette. Egy-egy suba elkészítése hosszadalmas, aprólékos és nagy szakmai tudást igénylő munka volt.
A Jászság, mint a szűcsmesterség egyik központja
A mesterségnek több jelentős központja alakult ki, ezek között a Jászság kiemelkedő szerepet töltött be.
A 18–19. században Jászberényben, Jászárokszálláson, Jászapátiban és más jász településeken is nagy számban dolgoztak szűcsmesterek. A 19. század második felére a Jászság az Alföld egyik jelentős szűcsközpontjává vált.
A mesterek munkája településenként is különbözött. Jászberényben nagyobb arányban készítettek női subát és ködmönt, míg Jászapátiban és Jászárokszálláson különösen jelentős volt a férfisubák készítése.
Ez azt is jelenti, hogy a jász szűcshímzés nem egyetlen, egységes mintakincset jelent, hanem egymáshoz kapcsolódó, mégis különböző helyi változatok gazdag világát.
A Suba – Ruha, Védelem és Érték
A suba nem egyszerű ruhadarab volt. A mindennapi életben a hideg, a szél és az időjárás elleni védelem fontos eszköze, ugyanakkor a gazdája társadalmi helyzetét, ízlését és vagyoni lehetőségeit is megmutatta. A gazdagon hímzett suba különösen értékes darabnak számított, elkészítése hosszú és nagy szakértelmet igénylő munka volt.
A subák alapanyaga elsősorban a hosszú szőrű magyar juh bőre volt. A férfi subákhoz általában több, akár 14–16 juhbőrt is felhasználtak, míg a női subák rendszerint 12–15 bőrből készültek. A bőrök előkészítése önmagában is hosszadalmas folyamat volt: tisztították, csávázták, szárították, puhították, majd megfelelően kikészítették és festették.
A szűcsök munkája különösen aprólékos volt. A bőrök összeillesztésénél alkalmazott keskeny bőrcsíkok, az úgynevezett vócok, nem csupán szerkezeti szerepet töltöttek be, idővel a suba díszítőelemeivé is váltak. A varrások, szegések és bőrbetétek így fokozatosan a suba ornamentikájának részévé alakultak.
Két jellegzetes típusa
Többféle szabású subát készítettek. A két fontosabb változat a tányéros és a feleresztett, azaz vócos suba volt.
A tányéros suba jellegzetessége a vállrészre került, gazdagon díszített válltányér. A válltányérból kiinduló motívumok sugarasan rendeződnek el a suba felületén.
A feleresztett vagy vócos subánál a díszítés elsősorban a bőrök összeillesztésénél húzódó vócok mentén jelenik meg. A két típus szerkezete és díszítési rendszere eltérő, mégis ugyanannak a jászsági szűcshagyománynak a jellegzetes kifejeződései.
Fontosabb díszítőelemei
Válltányér
A férfi tányéros suba egyik legjellegzetesebb része. Központi, hangsúlyos felület, amelyből rendszerint sugarasan indulnak ki a virágos-indás kompozíciók.
Vállrózsa
A válltányér és a vállrész díszítésének egyik fontos eleme. A rózsa alakú motívum gyakran tömör, gazdag hímzéssel kapcsolódik a körülötte futó mintákhoz.
Keresztirha
A hátközép és a válltányérok alatti bőrrészek találkozásánál futó díszítőelem. Egyszerre takarja és hangsúlyozza a szerkezeti összeillesztést.
Szálirhák
Keskeny, rendszerint hosszanti irhacsíkok, amelyek eredetileg a bőrök összeillesztését és megerősítését szolgálták. A későbbi subákon már önálló díszítő szerepet is kaptak.
Makkvirág
A suba alján körbefutó, ritmikusan ismétlődő díszítő motívum. Jellegzetes elemei között találhatók a színes irharátétek, a körteformák és a sallangok. A makkvirágos sor a suba alsó részének egyik legkarakteresebb dísze.
Szegőhímzés és szegődísz
A suba szélein végigfutó díszítések egyszerre keretezik a ruhadarabot és kapcsolják össze annak különböző ornamentális részeit.
A JÁSZ MINTAKINCS
A hímzések mintavilága rendkívül gazdag. A növényi formákat sajátos módon leegyszerűsítették, átalakították és egymással új kompozíciókba rendezték. Ettől alakult ki az a karakteres ornamentika, amely ma a jász szűcshímzés egyik legfontosabb ismertetőjegye.
Egyik fontos sajátossága, hogy nem csupán az egyes motívumok szépsége számított, hanem azok elhelyezése, aránya és egymáshoz való kapcsolódása is.
A motívumok gyakran csokorszerű kompozíciókba rendeződtek, miközben a minták alkalmazkodtak a suba egyes részeinek formájához.
A növényi motívumok között találunk többek között: tulipánokat, forgórózsákat, szűcsrózsákat, rozmaringleveleket, gyöngyvirágot, nefelejcseket, szegfűket, kutyatököket, büdösbogarakat, saskörmöket és egyéb, különböző leveles-indás formákat is.
Egy központi virágmotívumot körülvehetnek indák és levelek, alatta pedig ismétlődő szegélyek, pontsorok és növényi minták követhetik egymást. A nagyobb kompozíciók mellett önállóan is használható motívumok és hosszú, ismétlődő mintasorok is kialakultak.
A jász szűcshímzés egyik szépsége éppen ebben rejlik: egy-egy motívum egyszerre önálló forma és egy nagyobb ornamentális rendszer része.
Dr. Győrffy István gyűjtése több, mint 170 mintát őrzött meg az utókor számára.
SZÍNEK ÉS TECHNIKA
A régebbi subák és ködmönök színvilága sokkal változatosabb volt, mint amit ma első pillantásra gondolnánk.
A források szerint többféle színes selyemfonallal dolgoztak: zölddel, kékkel, vörössel, sárgával, meggyszínnel és feketével.
Később, a 19. század vége felé az egyre erősödő polgári ízlés hatására a díszítések visszafogottabbá váltak. Az egyszínű zöld hímzés egyre meghatározóbb lett, és a selyemfonalat fokozatosan felváltotta a könnyebben kezelhető gyapjúfonal.
A hímzés technikája is rendkívül finom munkát kívánt. A szűcsök apró tűkkel, közvetlenül a bőrön dolgoztak, úgy kialakítva a mintát, hogy az anyag ne sérüljön.
A MESTERSÉG ELTŰNÉSE
A 19. század második felében a jász szűcsmesterség még virágkorát élte. Ezt követően azonban a változó viselet, a polgári öltözködés terjedése és az iparilag előállított ruházat fokozatosan háttérbe szorította a hagyományos bőrruhákat.
A hosszú szőrű magyar juhot idővel egyre inkább felváltotta a merinó juh, amelynek bőre és gyapja más tulajdonságokkal rendelkezett. Közben a bőrruhák iránti kereslet is csökkent.
A szűcsök száma fokozatosan visszaesett, a hímzett suba lassan eltűnt a mindennapi használatból. A női viseletben azonban a kisbundák, ködmönök még megőrizték helyüket, egészen a 20.század közepéig.
Ezek a darabok a hagyomány egyik utolsó továbbélő formáját jelentették.
A mesterséghez kapcsolódó tudás fokozatosan eltűnt, így nem nemzedékről nemzedékre továbbadva, hanem múzeumi tárgyakban, gyűjtésekben, fényképeken, rajzokon és könyvekben maradt fenn.
Talán éppen ezért olyan fontosak ma ezek a minták.
AMI MEGMARADT, AZT NEM SZERETNÉNK ELVESZÍTENI.
A Jazora célja, hogy a fennmaradt minták digitalizálásával és gondos újrarajzolásával tovább élhessen ez a különleges ornamentika.
Megismerjük, megőrizzük, dokumentáljuk és újra használhatóvá tesszük.
Ezért a forrásokban fellelhető mintákat saját kezűleg rajzoljuk és archiváljuk.
Nem a régi könyvek képeit használjuk fel.
A történeti minták mellett saját, kortárs motívumok is születnek, de mindegyik mögött ott van ugyanaz a tisztelet a jász örökség iránt.
Ami egykor egy subán élt tovább, ma új formában ölthet testet.
Néhány fennmaradt motívum, a teljesség igénye nélkül:
Forrás: dr. Győrffy István gyűjtése
Digitális rekonstrukció: Jazora
Szűcsrózsa 
Forgórózsa 
Kutyatök 
Császárszakál 
Tulipán
Nefelejcs 
Tulipán 
Makkvirág 
Tetű
Vesevirág 
Levél 
Gyorgyina
Sordíszek:
Rózsabimbós
Sasos
Büdösbogaras
Saskörmös
